Aki egy cseppet is fogékony a divatra, valamint nem csukott szemmel és füllel járja Budapest utcáit, minden bizonnyal hallott már Bridgetről és Oliviáról. Úgy bizony, a magyar divatvilág egy újabb contemporary branddel bővült, melynek a magunkfajta városi fiatal jobban örül, mint Janka néni a stampedli felesnek. A Bridget & Olivia mögött két, a KREA-n frissen végzett tehetséges lány, Kovács Dóra és Staub Tímea áll, akiknek baseline kollekciójuk diplomamunkájukra épült.
A ruhák filmes imspiraciója a Great Gatsby című film legújabb feldolgozásának képi világa volt, mellyel mi személy szerint teljes mértékben azonosulni tudtunk.
A nemrégiben debütált márka nehány hete egy Gatsby-s hangulatú nyitó buli keretében nyitotta meg showroomja kapuit, ahol a nyitó beszédet a Use Unused tervezője és egyben a lányok mentora, Godena - Juhász Attila adta.
A tervező kitért az együttműködésre, mely baráti felek között jön létre, valamint röviden összefoglalta mit jelentett a nemzetközi életben a magyar divat kifejezés tíz évvel ezelőtt, és mit jelent ez a két szó napjainkra vetítve.
A fiatal magyar tervezők most tagadhatatlanul a siker kapujában állnak, ahová meglátásunk szerint hamarosan Bridget és Olivia is csatlakozik.
A ruhákat személyesen is megtekintetitek a brand Ó utcai shwroomjában, ahol a lányok meleg szeretettel várnak mindenkit. Kövessétek őket Facebookon, és az alapos gonddal fenntartott Instagramjukon is, ahol a tervezők betekintést engednek a márka életének titkos részleteibe is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.