Közeledik a tavasz, és ezzel együtt a tavaszi nagytakarítás. Mi ilyenkor szoktuk lemosni az ablakokat, kimosni a függönyöket, lepakolni minden polcot, szóval csupa olyan dolgot, amit nem szeretünk, de évente néhányszor azért illik megcsinálni. A selejtezés is ide tartozik, és bár azt már megtanultuk, hogy amihez nem nyúltunk két évig, azt a következő két évben sem fogjuk használni, azért én összeszedtem egy listát azokról a dolgokról, amit most már tényleg ideje kidobni.
Mindenkinek jó munkát ;)
1- Az összes fülbevaló, ami arra vár, hogy valami csoda folytán majd előkerül a párja - pedig Te is pontosan tudod, hogy melyik buliban hagytad el
2- Csomagolópapír darabok - úgysem fog eszedbe jutni, mikor szükség lenne rájuk. Ha mégis, akkor pont nem méret.
3- Garanciális papírok és nyugták amik már lejártak - a hozzájuk tartozó tárgy valószínűleg nincs is már meg
4- Lyukas zokni - az egyáltalán hogyhogy megvan még?
5- Öreg pólók, amik majd jók lesznek valamire - sosem fogsz annyit szerelni/takarítani/otthon edzeni, hogy ezek valaha elfogyjanak
6- Száraz virágok - minden porcica odúja
7- Magazinok - igen, eltesszük, mert tetszett egy cikk, egy sminktipp, és majd jó lesz újraolvasni. De valójában sosem nyitjuk ki még egyszer, nem igaz?
8- Kinyúlt hajgumik - akármilyen emberfeletti cselekedetnek is tűnik eljutni odáig, a sarki boltban tuti van utánpótlás
9- Hajba valók amiket már nem hordasz - le kell, hogy lombozzalak, de a lila csillagos csatot valószínűleg már nem is fogod
10- Cipők amik nem jók, vagy nem hordod őket - igen, az a szuper magassarkú is, amiben tényleg nagyon csinos a lábad, csak eddig mindannyiszor vérző lábbal jöttél benne haza.
11- Konyhai eszközök amiket nem használsz - és többnyire azt sem tudod, hogy mire kéne
12- Főzőedények, amiből kettő van
13- Megkopott, kinyúlt melltartók - nem, még hétvégére sem lesznek jók!
14- Soha nem viselt sálak - ami a nyaraláson még jó ötletnek tűnik, az itthon már nem feltétlen, ugye?
15- Ruhák, amikbe nem férsz bele - tudom, nagyon jó lesz, mert ha majd lefogysz legalább lesz ruhád, de ezt mondod már 5 éve!
16- Ajándékok, amiket nem szeretsz - hidd el, attól még, hogy a nagynénéd adta azt a pávatollas színházi kalapot, nem kell megtartanod!
17- Öreg törölközők - koszosak, érdesek, és valljuk be, Te sem szívesen használod őket.
18- Régi sminkcuccok - SOSE kenj az arcodra semmit, ami már lejárt!
19- Extra gombok - őszintén, tudod még, hogy melyikre való?
20- Játékok, amivel nem játszik a háziállatod - ő sem boldog vele, Neked sem kell
21- Lejárt gyógyszerek - bizony, néha nem árt megnézni azokat sem
22- Beszáradt körömlakk - ha nagy kedvenc, akkor próbáld meg egy kis lemosóval hígítani, bár ha tényleg olyan nagy kedvenc, akkor miért nem fogyott el?
23- Lejárt kuponok - nem vetted meg, ez van, ezen most már kár keseregni egy papírfecni felett
24- Régi papírmunkák - ki kell ábrándítsalak, de már tényleg senkinek sem fognak kelleni az érettségi jegyzeteid
25- Ruhák, amiket már nem tudsz megjavíttatni - vagy nem javíttattál meg évek óta
[gallery type="square" ids="12772,12775,12774"]
26- Foltos ruhák - nehogy megtarts egy sálat azért, hogy majd azzal takard el a foltot!
27- Régi báli ruhák - jobb időben cselekedni, mielőtt egy borult pillanatodban valamelyik gyerekedre erőltetnéd
28- Karcos teflon edények - jajjj
29- Régi, tartás nélküli fürdőruhák - ha van tartása, de kiszívta a klór, akkor is ki vele
30- Harisnya ami fut - tudom, hogy csak a talpán, és sos jó lesz még, de NEM!
31 -Tollak amik nem fognak - nem idegesített eddig, hogy csak minden 3.-al tudtál jegyzetelni?
32- Nyakláncok és karkötők törött kapoccsal - sosem fogod megszerelni, akkor sem, ha egy "megszerelni" feliratú dobozban vannak
33- Elhasználódott ágynemű
34- Üres, vagy majdnem üres üveg tisztítószerek - abból akkor sem lesz több, ha fél évig fejjel lefelé tárolod
35- Pénztárcák, amiket már sosem fogsz használni - én is kidobtam a Diddle tárcám, Neked is menni fog
36- Esküvői meghívók - esetleg rendezd őket albumba
37- IKEA szerelési útmutató - egy időben mindig megtartottam őket, felkészülve arra az esetre, ha a bútorok egy mozdulattal szétugranának
38- Sosem használt vázák - bizony van ami a mérete, vagy az alakja miatt sajnos más otthonába való
39- Utazási prospektusok, katalógusok, szórólapok - egyszer megnézted, legyen elég annyi
40- Lemerült elemek - a gyűjtő nem nálad van, vidd el őket oda, ahol hivatalosan is beveszik
41- Régi fűszerek - jujj!!
42- Sosem használt kedvezmény/partner /törzsvásárló kártyák - ha eddig egyszer voltál csak ott, akkor nem vagy törzsvásárló, csak ügyesen rád tukmálták
43- Régi naptárak - hacsak nem vagy időutazó
44- Törött karácsonyi díszek
45- Kiégett karácsonyi világítás
46- Zsinórok és kábelek, amikről már azt sem tudod mire való - és hiába hiszed, már nem fogsz rájönni
47- Régi bankszámlakivonatok - Ne nézegesd. Ha nem volt sok pénzed azért, ha sokkal több volt, azért.
48- Játékok amiknek hiányoznak az alkatrészei
49- Régi tankönyvek
50- Régi mobiltelefon tokok - különösen ha a telefon már nincs is meg
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.